Ez az oldal azért jött létre, hogy elmondjuk mi történik itt velünk Londonban, és főleg azért, hogy ne kelljen ugyanazt húszszor leírnunk :) Én (Imi) a duck-pond nevet szerettem volna adni a blogunknak, csak az már foglalt volt :(, így ezt találtuk ki. Reméljük idővel annyi olvasónk lesz, hogy támogatókat is találunk és nem kell dolgoznunk! Csak utazgatunk Angliában és szerte a világon :)

2009. január 4., vasárnap

game over

Ez az utolsó bejegyzés- ünk London- ból, legalább- is egyelőre. Mivel most január- ban nem volt már saját gépünk, így nem tudtunk minden nap bejegyzést írni. Holnap repülünk haza!
Itt szilveztereztünk, kicsit voltunk a városban is, ahol rengetegen voltak, szokásos rendőri irányítás volt, már a metróból is csak egy irányba lehetett elindulni. Ezt a részét én kevésbé kedveltem Londonnak, viszont nem volt petárdázás és a rendőrök kedvesek voltak mindenkit útbaigazítottak és még fotózkodni is lehetett velük. Az este nagyobb részét itt a házban töltöttük, pókerezéssel!
Gyorsan elszaladt ez a pár nap, voltunk a Victoria and Albert múzeumban, a Stamford Bridge-en, ma pedig a Richmond parkban, ami talán London legnagyobb zöldterülete, még szarvasok is vannak. De ide inkább tavaszal vagy nyáron érdemes ellátogatni, hiszen egy egész napos séta is kevés a bejárásához.

Mindenkinek nagyon boldog új évet! Londonból búcsúzunk legközelebb Budapestről jelentkezünk :)