Ez az oldal azért jött létre, hogy elmondjuk mi történik itt velünk Londonban, és főleg azért, hogy ne kelljen ugyanazt húszszor leírnunk :) Én (Imi) a duck-pond nevet szerettem volna adni a blogunknak, csak az már foglalt volt :(, így ezt találtuk ki. Reméljük idővel annyi olvasónk lesz, hogy támogatókat is találunk és nem kell dolgoznunk! Csak utazgatunk Angliában és szerte a világon :)

2008. szeptember 30., kedd

közvéleményetek!


Végetért a közvéle- mény kutatás! Köszönjük szépen mind a 18 szavazónak a voksot illetve azt is, hogy ezekszerint olvasgatja a blogunkat. Mivel az eredmény 11:7 lett a "mindig megnézem" és a "ha van időm ránézek" között, igyekezni fogunk javítani a minőségen, hogy ne felejtsetek el rápillantani. A fényképek minősítése nagyon hízelgő (15:2), ezt is köszönjük. De ezeken biztosan megpróbálok majd javítani!

Ma sajnos a szeptemberi nyár után beköszöntött az ősz Londonba. Felhők, eső, szél és hideg! Azért annyira nem vészes a helyzet. Itt az eső mást jelent, mint otthon. Én már egész jól hozzászoktam, nyugodtan lehet akkor is sétálgatni, ha esik. Olyan, mint amikor otthon kis pelyhekben hull a hó, csak ez kicsit folyékonyabb :)

A képről jutott eszembe, hogy londoni mintára otthon a Népliget földalatti megállót át kellene keresztelni Ferencvárosra vagy FTC-re! Ha haza megyünk lehet, hogy én is kezdeményezek egy népszavazást :)

szép napot mindenkinek, holnap már Zsuzsival együtt jelentkezünk!!!

2008. szeptember 29., hétfő

utolsó lehetőség a szavazásra! (jobbra:)


Itt Londonban még mindig nyár van! Ma is gyönyörűen sütött a nap kellemes 20 fok körüli hőmérséklet :) Sokan azt mondták, hogy itt rossz az idő, hát én nem tudom...

Remélem a kedves látogatóink is ezt fogják tapasztalni! 3 hétvégén már biztosan lesznek vendégeink, Dorináék (Ritával) október 10-12-ig lesznek itt, Attiláék (+Eszti, Niki, Zoli, Gyula) október 24-25-én jönnek, Tibiék (+Hajnal, Béci) pedig márciusban valamikor (ezt a mondatot javítottam, Dorináékat is beleírtam - Zsuzsi). Sőt Mikiék(Eszti) és Zsuzsi szülei is biztos jönnek, mert őket mi hívtuk meg (ajándék képpen). Én annak örülnék igazán, ha minden hétre jutna egy látogató :)
Remélem hamarosan meglesz a végleges szállásunk és akkor esetleg ott is vendégül tudunk látni titeket. Mindenkit várunk szeretettel!

Ma a suli után bementem a Nemzeti Portré Galériába, itt ilyen is van. És egyből jobb kedvem lett és motiváltabb lettem. Kinéztem magamnak egy szép könyvet is, ami mindössze 40 font :( Ez talán nem is olyan sok, ha ahhoz viszonyítjuk, hogy a heti bérletem 28,4 font vagy egy Arsenal-Porto jegy 47 font, ez egyébként ma lesz, de sajnos nem megyek! És még arra a megállapításra jutottam, hogy már nagyon kéne egy DSLR kamera! Úgyhogy gyorsan pénzt kell keresnem! Mert itt sajnos filmre fényképezni elég drága, és helyem sincs igazán hozzá. De azért még megpróbálok valami labort találni, ahol magamnak tudom megcsinálni a képeimet.

Már csak két nap és újra itt van Zsuzsi :)

2008. szeptember 27., szombat

Lelkiállapot bejegyzés :)

Először is, köszönöm az újabb szavazatokat és a megjegyzést különösen! Ha ti is hozzátesztek valamit a mi bejegyzéseinkhez annak mindig örülünk, mert egyrészt mi is kiváncsiak vagyunk arra mi a helyzet otthon, másrészt így tudjuk, hogy nem csak naplót írunk, hanem titeket is érdekel mi történik itt velünk Londonban!

Attilának: Én is várom már, hogy gyertek! Egyedül nem olyan jó sörözni. Amikor felszáltunk a repülőre, az egyszerre volt nagyon nehéz és nagyon jó érzés! Arra gondoltam (és még most is így gondolom), hogy ha semmi nem történik velünk Londonban akkor is megérte kijönni. Mert különben nem tudnám, hogy milyen jó otthon. Talán minden nehézség ellenére, azért mégsem olyan rossz hely ez a Magyarország! Itt ismerünk mindent és ismernek minket és vannak barátok és van család, ezeknek a szavaknak a jelentését akkor éreztem és értettem meg igazán! Ezért érdemes haza menni, még akkor is, ha itt jól alakulnak a dolgok, és miért ne alakulnának jól!?
Na, de mielőtt még elszomorodnátok elmondom, hogy minden rendben, jól érzem magam Londonban, de azt hiszem az ember bárhol jól tudja érezni magát. (Igen, ebben Zsuzsinak is nagy szerepe van, nélküle nagyon nehéz lenne és nem lenne ilyen "otthonos" London.) És végül, ha már itt vagyunk Shakespeare hazájában egy idézetet még engedjetek meg nekem: "Egy csigaházban ellaknám s végtelen birodalom királyának vélném magamat, csak ne volnának rossz álmaim" - mondja Hamlet. Jelentem: nincsenek rossz álmaim :)

Végül pár szó a mai napról is. Reggel írtam, hogy megyek a fotós "meetup-ra" a kép ott készült, a téma "absztrakt portré" volt, ami nem túl könnyű. Főleg, ha az ember nem tanult a Szellemkép Szabadiskolában :) Én szerencsére igen, bár portrét csak most tanultam volna. Egy ötös csoportban mentünk (azért mentünk csoportban, hogy egymást használhassuk fotó alanynak, de ez nem igazán történt meg, legalábbis nem úgy, ahogy én szerettem volna), így nem tudtam rendesen fotózni, mert a többiekhez kellett igazodnom. Kíváncsi vagyok milyen képeket raknak fel. Úgy láttam rajtuk nem igazán tudják mit kezdjenek a feladattal. Én meg nem tudtam elmondani nekik, hogy én mire gondolok a nyelvi nehézségek miatt. Bár próbáltam jelezni, hogy inkább üljünk le valahova és akkor könnyebb lesz, de csak rohangásztunk fel-alá. Egy absztrakt portré meg nem jön csak úgy szembe az utcán. Nekem meg idő kellett volna, hogy kitaláljak valamit, de azért csináltam pár képet. pl: ezt, ami számomra londont jelképezi. Hogy ez absztrakt portré-e, én nem tudom...
Csak emlékeztetés képpen az oldal: http://photo.meetup.com/744/photos
Itt fent lesznek az én képeim is.

szép napot mindenkinek, és várom a megjegyzéseket! :)

7. nap (szavazás jobbra)



Már egy hét úgy eltelt, hogy észre se vettem! Ma megyek a második fotós találkozóra, absztrakt portré a téma. Biztos többet kell majd kommunikálni egymással, mint a múltkori találkozón. Kicsit aggódom is, de majd lesz valahogy. Lassan indulnom is kell, utána írok újra. Nikinek köszönöm a hozzászólást :) és annak külön örülök, hogy tetszett a dal! Szép hétvégét mindenkinek.

Ja, aki még nem szavazott az még megteheti!

2008. szeptember 25., csütörtök

Itt a dal magyarul :)

Ma találkoz- tam Csillával, volt főiskolás csoport- társam, és tőle hazafelé a vonaton forditot- tam le a dalt.
Hát így sikerült!? Ha bárkinek van jobb ötlete vagy valamit teljesen rosszul láttam, szivesen fogadom a megjegyzéseket. Egy két szót kicsit átírtam, de azért a jelentése megmaradt azt hiszem.

íme:
Az emberek azt mondják őrült vagyok, hát csak teszem a dolgom
Próbálnak figyelmeztetni, hogy megmentsenek a romlástól
S ha mondom, hogy velem minden rendben, csak furcsán néznek rám
Te biztosan nem vagy boldog - mondják, már nem veszel részt a játékban

Az emberek azt mondják lusta vagyok, csak álmodozom egész életemben
Ők próbálnak tanácsokat adni, hogy magamhoz térjek
Mikor azt mondom nekik, jól érzem magam, csak nézegetem az árnyakat a falon
Ne vesztegesd el az időd fiú - mondják, nem leszel többet a földön

Én épp csak itt üldögélek és nézem, hogy forognak a kerekek körbe-körbe
Tényleg szeretem nézni őket
Többet nem szállok be a mókuskerékbe
Csak hagyom tovább forogni

Az emberek kérdezgetnek elveszve a zűrzavarba
És ha az mondom nekik, hogy nincsenek problémák csak megoldások
Néznek rám és rázzák a fejüket, hogy vajon elvesztettem az eszem
Mondom nekik, nem kell sietni
Épp csak üldögélek és töltöm az időt

Én épp csak itt üldögélek és nézem, hogy forognak a kerekek körbe-körbe
Tényleg szeretem nézni őket
Többet nem szállok be a mókuskerékbe
Csak hagyom tovább forogni
Csak hagyom tovább forogni
Csak hagyom tovább forogni

ui: azért lehetne szebb is, de ahhoz több idő kellene és megigértem, hogy ma elküldöm.

2008. szeptember 24., szerda

Watching The Wheels

Ma nem történt semmi extra, ezért arra gondol- tam leírom nektek az egyik kedvenc John Lennon dalom, valahogy így érzem magam én is a bőrömben :) Itt Londonban is. Akik tudnak angolul azok már most olvasgathatják, akik nem azoknak holnapra megpróbálok csinálni egy fordítást!
Külön köszönet Juditnak, hogy tudom miről szól ez a dal!

Itt meg is hallgathatjátok:

http://www.youtube.com/watch?v=FSBYfc46rhk&feature=related

És akkor itt a dal:
People say I'm crazy doing what I'm doing
Well they give me all kinds of warnings to save me from ruin
When I say that I'm o.k. well they look at me kind of strange
Surely you're not happy now you no longer play the game

People say I'm lazy dreaming my life away
Well they give me all kinds of advice designed to enlighten me
When I tell them that I'm doing fine watching shadows on the wall
Don't you miss the big time boy you're no longer on the ball

I'm just sitting here watching the wheels go round and round
I really love to watch them roll
No longer riding on the merry-go-round
I just had to let it go

Ah, people asking questions lost in confusion
Well I tell them there's no problem, only solutions
Well they shake their heads and they look at me as if I've lost my mind
I tell them there's no hurry
I'm just sitting here doing time

I'm just sitting here watching the wheels go round and round
I really love to watch them roll
No longer riding on the merry-go-round
I just had to let it go
I just had to let it go
I just had to let it go

A kép még Írországban készült, de talán ide passzol.

Arsenal


Ma voltam a második mecs- csemen London- ban, Arsenal- Sheffield Utd. 6-0.
Végül is Arsenal szurkoló lettem, így alakult! Ez a csapat talált meg először, én meg éltem a lehetőséggel és kimentem a meccsre. A stadion lenyügöző, ahogy beléptem, elkezdett gyorsabban verni a szivem :), fantasztikus volt a hangulat. Több mint 56 ezer ember nézte meg a mérkőzést, pedig csak egy másodosztályú elenfél volt és a "második" csapat játszott, a játékosok átlag életkora 18 év 6 hónap! De az eredmény magáért beszél. Sajnos a fényképezőgépet nem vittem, így most be kell érnetek ezzel a képpel. De megigérem, hogy fogtok még látni képeket az Emirates Stadionról :)

2008. szeptember 22., hétfő

Windsor

Eltelt a 2. nap is Zsuzsi nélkül! Ma a nyelv- sulis cso- portommal elmentünk Windsor- ba megnézni a kastélyt, én nem nagyon ájultam el tőle. Elég unalmas volt és elég drága :(, mindenféle régi képeket nézegettem a "családról" és azon gondolkoztam ahelyett, hogy ámuldoztam volna a sok "szépségen", hogyan lehetett herceggé koronázni egy ilyen embert (a nevét nem írom le, mert még a végén kitiltanak Angliából :), és minek ez az egész színházasdi ezzel a királysággal! Én nem tudom... (Persze lehet vele jó sok pénzt keresni)
Na mindegy, azért jó volt. A városrész egyébként nagyon szép. Sokat beszélgettünk, azaz én nem olyan sokat :(, azt már kezdem megszokni, hogy angolul megértem a dolgokat, de az még nem természetes, hogy én is így beszéljek. Azért igyekszem, holnap is megyek suliba! Remélem lassan eljön az a nap, hogy nem okoz gondot, ha angolul kell megszólalni.

Majd el felejtettem a képen az angol építészet egyik remeke látható. Igen ez a ház valóban ilyen ferde, nem optikai csalódásról van szó! A windsor-i kastélyt azért ennél jobban építették meg, arról is csináltam egy-két képet.

A Trafalgar és Mi (olyan hülye vagyok?)

Itt az első videónk, lesz még! A hang sajnos nem az igazi, végül is csak egy fényképezőgép!

vasárnap

Üdvözlet mindenkinek! A mai volt az első napom egyedül, reggel felraktam Zsuzsit a vonatra (állomás a képen, reggel 6 után) és elindultam kicsit fotózgatni. Először valahogy így (kép) éreztem magam, de aztán jobb kedvem lett, végül is csak 10 napról van szó! Bementem az Oxford street-re ittam egy teát ettem egy muffint és sétálgattam a hajnali városban. Minden egész más volt, mint napközben. Csend, kihalt utcák, üres buszok. Erről még lehet, hogy majd összeállítok egy képsorozatot. Délelőtt haza jöttem kimentem vásárolni, az ebédem (bab és virsli) sajnos nem volt olyan finom, mint eddig :( Délután megnéztem egy két foci meccset :), beszélgettem a többiekkel, nem nagyon történt semmi érdekes. A vasárnapok itt is olyanok, mint otthon.
Holnap a nyelvsulis csoportommal megyünk Windsor-ba kirándulni, majd írok róla.

ui: ja és felkerült az első eladó képem az internetre! A www.images.yaketti.com oldalon az Arts & Music című kategóriában megtaláljátok a Windows című képemet és meg is vehetitek 10 fontért :) De mivel nem vagyok túl jó üzletember nektek ingyen is elküldöm!

2008. szeptember 21., vasárnap

szombat (szavazás jobbra :)

Elnézést a kis szünetért, de tegnap gyorsan eltelt az idő!
Már egy hónapja itt vagyunk, Zsuzsi pedig ma reggel ment haza, ezért a szombatot kettesben akartuk tölteni! A városban túristáskodtunk :) /A képet Palinak (volt kollegámnak) küldöm, ő biztos tudja, hogy miért!/ Egy olasz pizzériában ettünk amint a kép is ábrázolja egy jó kis pizzát :), a pincérek is inkább csak olaszul beszéltek. Egész nap teljesen mediterán hangulat volt, hétágra sütött a nap. Csak kár, hogy Zsuzsi megfázott egy kicsit!
Este pedig az egyik lakótársunknak (Robinak) volt a szülinapja, így gyorsan elrepült az idő, másnap pedig várt ránk a fél ötös kelés!
Még nagyon várjuk a szavazatokat, remélem nem csak tizen olvassátok a blogot! És a képekre még ők se mind szavaztak!
Gyerünk, gyerünk!!!

2008. szeptember 19., péntek

Eltelt egy hónap


Pont ma egy hónapja landolt a repülőnk Lutonban a reptéren. Az első 1-1,5 hét úgy tűnt, nagyon lassan telik, most viszont már úgy érzem, repül az idő. Az első hónap-forduló tiszteletére Imi tegnap éjjel angolul beszélt álmában, ez azért elég nagy előrelépés. Igaz, hogy azt mondta csak, hogy "I don't understand!" (Nem értem!), de azért mégiscsak angolul!

Nekem pedig a szép, napos idő ellenére sikerült megfáznom. Bent a házban, ahova nem süt a nap, elég hideg van, és én mostanában kevesebbet császkáltam az utcán, így történhetett.

Ja, igen, elfelejtettem megírni, hogy a tegnapi cég, akik délután visszahívtak, nem munka-közvetítéssel foglalkozik, hanem abban segítenek a munka-keresőknek, hogy az önéletrajzukat kipofozzák, kísérő-leveleket írnak és felkészítenek az interjúkra. A szolgáltatás nagyon szimpatikus, csak az ára nem annyira. Potom 200 fontért (60 ezer forintért) vállalják mindezt! Vannak egyébként olyan irodák is itt, ahol ingyen segítenek az elhelyezkedésben, és hasonló szolgáltatásokat (gondolom kevésbé profi szinten) nyújtanak.

Egyelőre én most annyit tettem, hogy a tegnapi telefonbeszélgetés alapján kicsit feltuningoltam az önéletrajzom. Jövő héten ezzel fogok pályázni az állásokra, aztán ha nem nagyon hívnak fel telefonon, akkor elmegyek egy ilyen ingyenes helyre, merthogy most már kicsit meg kellene sürgetni ezt a munkahely-találást! Igaz, az előzetes kalkulációknál szerencsére kevesebbet költünk, de minél hamarabb találunk jó állást, annál több tartalékunk marad meg. :)

A képen egy kis délutáni külvárosi forgalom látható. Itt lakunk most éppen, illetve ehhez a főutcához közel.

2008. szeptember 18., csütörtök

jaaaaj...


Nyugi, minden okés, csak jóked- vemben jajgatok. :) Ma voltam reggel interjún, egy munkaerő-kölcsönző cégnél. Ők nem "normál" állásokat közvetítenek, hanem egy-egy feladatra, rövidebb időszakokra (pár hónapra) raknak ki embereket az ügyfeleikhez. A srác, akivel az interjún beszéltem, szimpatikus volt, jól végig tudtuk beszélni, hogy eddig milyen munkatapasztalatot szereztem otthon, és igyekszik ennek megfelelő munkát keresni nekem. Remélem, sikerül is neki. :)

Közben ma már hívott egy másik ügynökség is, de kértem, hogy délután hívjanak újra, mert épp az utcán voltam, nem tudtam rendesen beszélni velük. Remélem, holnapra még össze tudok velük hozni egy interjút. Aztán vasárnap repülök haza, már nagyon várom. :) Meg azt is várom, hogy visszajöjjek ide, és folytassam a munkakeresést ezzel a lendülettel. :)))

2008. szeptember 16., kedd

Közvélemény kutatás jobbra!

Üdvözlünk minden kedves olvasót! Sokan mondtá- tok, hogy olvassátok a blogot. Arra gondol- tunk, hogy csinálunk egy közvélemény kutatást arról tetszik-e nektek, amit csinálunk. Két kérdést is feltettünk: az első általánosan az egész blogra vonatkozik (szöveg, képek, bejegyzések gyakorisága, tartalom egyszóval minden, ami tetszhet rajta vagy nem), a második pedig csak a képekre. Szeptember végéig lehet szavazni. Mindenki név nélkül voksol, úgyhogy bátran mondjatok véleményt! Később tervezünk újabb kérdéseket is.

A múlt heti vizsgám sikerült a nyelviskolában, így mostmár upper-intermediate csoportba járok. Két csoport is indult, kipróbáltam mindkettőt. A hétfői tanár mellett döntöttem, aki egyébként chilei és amerikai angolt beszél. De ez engem nem nagyon zavar, majd ha már tökéletesen beszélem az amerikai angolt, akkor ráérek a kiejtésemen javítgatni :)

Folytatom az írást, csak épp ki kellet egy kis (Zsuzsi szerint óriási) pókot üldözni a szobából :)
Amig én suliban voltam Zsuzsi jelentkezett egy csomó lakberendezős állásra. Estefelé pedig hivta egy ügynökség (bár ez nem a lakberendezés kapcsán), hogy csütörtökön menjen be hozzájuk interjúra. Más fontos esemény ma nem történt.

Közérdekű közlemény

Többen kérdez- tétek, hogy mikor megyek haza, ezért úgy döntöttem, leírom ide:

Vasárnap (szept. 21-én) reggel indulok innen, dél körül érek öcsémékhez. Úgy tervezem, délután még elmegyek A/3-as rajztáblát meg T vonalzót vagy párhuzam-vonalzót venni, az kellene a vizsgához. Ha valakinek esetleg van ilyenje és el tudja valahogy juttatni addig hozzám/ Gergőhöz, az is tök jó lenne, de asszem ez már későn jutott eszembe.

Hétfőn és kedden vizsgázom (írásbeli, gyakorlati), szerintem hétfő délután azzal fogok még szórakozni, hogy amit lehet, megcsináljak a vizsgára.

Kedden délután úgy tervezem, pihizek egy kicsit, még nincs konkrét program, jó lenne (Molnár) Eszterhez átugrani babanézőbe. Szerdán megyek haza szülőkhöz, Kőszárhegyre és tanulok ezerrel. Szombaton valószínűleg beugrok Fehérvárra, vasárnap reggel megyek vissza Pestre. Ott még pakolnom is kell, Istiéktől (Imi öccsééktől) el kell hoznom pár dolgot, amik utaznak velem.

Hétfőn tanulgatok még, kedden szóbelizek, aztán szerdán irány vissza Londonba. Elég sűrű a program, de azért igyekszem sokmindenkivel találkozni!

2008. szeptember 15., hétfő

Állatfarm

Ma nagyon szép idő volt itt (tudjuk, otthon hirtelen nagyon lehűlt a levegő), és a képen látható macska délután a kerünkben szunyókált. Érdekes egyébként, az itteniek legalább kétszer akkorák, mint az otthoniak és óriási fejük van. Egyáltalán nem félnek, nem is nagyon lehet elkergetni őket. Ez a macsek is békésen napozott a kertben amíg én teregettem, aztán később akkor is, amikor Imi kint telefonált, és hagyta magát lefényképezni is.

A macskákon kívül egyébként sok-sok mókust szoktunk látni, néha itt, a kertben is, de a parkokban mindig. Ők sem félnek, szeretik a kekszet és a mogyorót. :) Kutyák is vannak, de elég unalmas a felhozatal, szinte mindenki terriereket sétáltat (nem vagyok kutyaszakértő, nekem nagyon egyformák).

portobello market

A fotózást nem akartam abba- hagyni, ha már a suliban évet halasz- tottam. Ezért körül- néztem a neten, hogy milyen lehetőségek vannak itt Londonban és találtam egy web oldalt: http://photo.meetup.com/744/ ezen a címen megnézhetitek (engem is megtaláltok rajta meg a képeim is). Itt lehet regisztrálni és részt venni a különböző programokon. Minden hétvégén van egy találkozó. Most épp a Portobello Market-re mentünk (én is). 2,5 órát fotóztunk aztán "beszélgettünk" egy pubban. A találkozókról mindenkinek fel kell rakni képeket a honlapra, különben kizárnak! (nagyon komoly szabályok vannak itt is, mint mindenütt Londonban) Így aztán nagyrészt Zsuzsi gépével fotóztam (mivel az enyém filmes), de amit elkezdek dolgozni beszerzek egy digitális tükörreflexes gépet, itt egyébként egész olcsók :) Nézzétek meg a képeket, ha van kedvetek, aztán szivesen fogadom a kritikákat!

2008. szeptember 14., vasárnap

Temze fesztivál

Ma Imi fotós találkozón volt (erről majd ő ír talán), utána pedig bementünk a városba, mert egyrészt gyönyörű idő volt, másrészt ezen a hétvégén rendezték az idei Temze fesztivált. A fesztiválból ugyan túl sokat nem láttunk, csak a sok embert, a vásáros standok egy részét, meg a nagy színpadot hátulról :), de azért jól éreztük magunkat. Az én arcom meg is pirult kicsit. :)

Azért ezt a képet választottam a bejegyzéshez, mert Imiről nagyon ritkán lehet fotót csinálni (általában nála van a gép), és nekem tetszik is ez a kép. Ráadásul Imi is megdícsérte, hogy egész jó a kompozíció, csak kár, hogy a fejéből áll ki a híd egyik rúdja. Legalább van hova fejlődnöm még. :))))

2008. szeptember 13., szombat

Emma!!! :)

Last night we met Emma (and her boyfriend, Andrew, sister Kate and a few other guys from Australia), and it was sooooo good to see her! We haven't met for 8 years but after a few beers it felt like it was just yesterday. Unfortunately, we forgot to bring our camera, so I put here a picture which was taken in Vienna, when we were there to watch the final of the European Football Championship.

Bocsánat az angol kezdésért, azért indítottam így, mert a lány, akiről a bejegyzés szól, nem beszél magyarul, és megígértem neki, hogy elküldöm a Blogunk címét. Tegnap találkoztunk vele, Emmával, akit még Ausztráliából ismerek (10 éve voltunk ott Eszterrel - Molnár Eszterrel). 8 éve láttam Emmát utoljára, amikor Magyarországon járt, és nagyon örülök, hogy most itt, Londonban sikerült vele összefutnom. Csak 3 napot töltenek most itt a barátjával, Andrew-val, épp egy 1 éves világ körüli utazás vége felé járnak, és most meglátogatták Emma húgát, Kate-et. Szóval tegnap találkoztunk, és pár sör után olyan érzés volt, mintha tegnap váltunk volna el, nagyon jól szórakoztunk. Lelkemre kötötte, hogy mondjam meg Eszternek, hogy találkoztunk, és üdvözli őt, úgyhogy Eszter, remélem, olvasod ezt a bejegyzést.

Fényképgépet sajnos nem vittünk, úgyhogy ide most egy nyáron, Bécsben készült képet tettem fel.

2008. szeptember 11., csütörtök

Kis londoni madár-lexikon

A madarak angol nevét megtalálhatjátok
itt, a Hyde Parkban


"mezei" Szent Márk téri galamb
(még szokja az angol időjárást)


A tó királya


Vadludak libasorban


Lábatlanka (sirály!)


Fehérfejű golyómadár
(talán Gombóc Artúr rokona)


Éhenkórászék a pikniken


CCTV

Ahogy tegnap már írtuk, a Hyde Parkban sok-sok madárról készítettünk fotót, íme egy kis ízelítő. A madarakon kívül egyébként láttunk sífutás edzést (!), kiképzést és sok-sok görkorizó, bicikliző, kocogó, sétáló embert. :)

Ma újabb munkahelyről hívtak, de sajna itt sem én lettem a befutó. Iminek pedig megérkezett az NI száma, amivel most már könnyebben fogják munkaközelbe engedni (ha megtanul beszélgetni angolul). Remélem, nekem is megérkezik holnap.

A helyi titkos-szolgálattal is akadt már "dolgunk": Imi az éjjel velük álmodott, nekem meg az egyik munkakereső oldalon keresztül írtak, hogy jelentkezzek hozzájuk. Szerencsére csak brit állampolgárok mehetnek, így végül nem jelentkeztem. Viszont az álláshirdetéseket ma még keveset bönésztem, úgyhogy most lépek is, sziasztok!

2008. szeptember 10., szerda

Round Pond

Már napok óta tervezget- jük, hogy reggelen- te megyünk futni a Finsbury Parkba, illetve először csak sétálni. Sajnos ez még ma sem sikerült, mert elaludtunk. De talán majd holnap...

Ma volt a vizsgám a nyelvsuliban. A kérdés az, hogy jövő héttől már az upper intermediate csoportba járok vagy maradok az intermediate-ben továbbra is. Majd pénteken kiderül!

Suli után elmentünk Notting Hill-be, ami szintén egy nagyon jó kis hely, de egyelőre nem fogunk ott lakást bérelni. :) Innen elsétáltunk a metróhoz a Kensington és a Hyde Parkon keresztül. Itt fényképeztük le a ezt a "Round Pond"-ot is és még nagyon sok madarat. Galambokat is! :) Később lehet, hogy közzétesszük őket.

Attilának válasz: Lukit itt, Londonban ismertem meg két éve, Timi (főiskolai csoporttársam) régi barátja.

Továbbra is keresünk munkát, egyelőre még nem találtunk. De ami késik, nem múlik! A lakással ugyanez a helyzet. :) Holnap megyünk Mile End-re, egy újabb környéket felderíteni. Az első napok nagyon lassan teltek, de most már rohan az idő, már három hete itt vagyunk! Az időjárást már teljesen megszoktuk, néha esik, néha fúj, néha süt a nap, és van, hogy mindhármat egyszerre, általában 15-20 fok meleg van. :)

Sült krumpli, palacsinta, gulyásleves

Ma reggel Luki átjött hozzánk lakást nézni, fel- hívtunk pár tulajt, sajna siker- telenül. Dél körül indult is mindenki útjára, de azért megbeszéltük, hogy Imi angol órája (és az én munka kereső körutam) után elmegyünk együtt Putney-ba (Dél-Londonba), hogy megnézzük, milyen a környék, érdemes-e arra lakást keresni.
Putney szép, de drága. :(

Luki aztán meghívott minket vacsorára is Noémihez (Luki kolléganőjéhez, aki könnyen lehet, hogy velünk költözik). Luki gulyáslevest főzött, Noémi palacsintát sütött, előételnek pedig volt egy kis pattogatott kukorica és sült krumpli, úgyhogy degeszre ettük magunkat. Most várjuk, hogy kicsit ülepedjen, nem akarunk tele hassal lefeküdni aludni.

Ma egyébként egész nap esett az eső, ezért csak ez a siralmas fénykép született, amiért én kérek elnézést Imi helyett is. :)

2008. szeptember 8., hétfő

Esti Piccadilly


"autók a tenger felé"


én kérek elnézést


"turisták bárhol"


"a következő buszon
rajta leszek én is"


Ma először voltam egyedül angol órán. Mert Zsuzsi már túl jól beszél angolul :) Reggel az egész háztömböt lezárta a rendőrség valami bűntény miatt, csak a suli felöli utcát hagyták szabadon. Amíg én az órán voltam, Zsuzsi otthon munkát keresett! Este bementünk a Piccadilly Circus-ra kicsit körülnézni. Ott készültek a fotók.
Az előző játékkal kapcsolatos passzivitásotok miatt most nincs játék, de azért megjegyzéseket küldhettek a képekkel vagy mással kapcsolatban is.

Wimbledon

Tegnap Wimble- donban és South Ealing-ben jártunk, hogy megnéz- zük, érdemes-e ezeken a környéke- ken lakást keresni. Mind a két hely nagyon jó volt, főleg Wimbledon tetszett. Ott sokkal európaibb, zöldebb, tisztább és nyugisabb az élet, úgyhogy arra a következtetésre jutottunk, hogy szívesen laknánk dél-kelet Londonban. Persze az árak azért magasabbak, mint itt a török negyedben, de ott is lehet találni egy-két olcsóbb lakást, ami még belefér a költségvetésünkbe :)
Sajnos tegnap itthon felejtettük a fényképezőgépet, ezért nincs képünk ezekről a helyekről. Így be kell érnetek ezzel a kis majommal a Természettudományi Múzeumból!

2008. szeptember 6., szombat

Természettudományi Múzeum

Reggel újabb lakó érkezett a házba, így már teljes a létszám, 9-en lakunk egy fedél alatt.

Az idő nálunk ramaty, nincs az a hőség, mint otthon, ezért Csillával (Imi volt évfolyamtársával) azt beszéltük meg, hogy a természettudományi múzeumban találkozunk. Ez az a múzeum, aminek az előcsarnokában egy óriási dinoszaurusz-csontváz van kiállítva. Vannak itt még egyéb érdekességek is, például a föld szerkezetéről, ásványokról, állatokról és növényekről, az evolúcióról. Az egész épület engem a Roxfortra emlékeztet a Harry Potter filmekből. :) Lehet, hogy itt forgatták?

Délután itthon pihiztünk, a bankügyeinket intéztük a neten, olvasgattunk, Imi persze meccset is nézett, és az a sejtésem, hogy még nem fejezte be. :) Szóval nyugis napunk volt.

Most pedig eredményhirdetés következik! A "kép riport" című bejegyzésünkben feladott rejtvényre egy megfejtés érkezett, ami nem tökéletes, de nyerő. :) A helyes megfejtés New York árnyai (Shadows, 1959, rendező: John Cassavetes). A nyeremény Mészinek megy, ha elküldi nekem a postacímét e-mailen.

Ha valaki tudta volna a helyes megfejtést, az máskor legyen aktívabb. Aki pedig nem látta még a filmet, nézze meg (mint én)!

Az első meccs

Ma voltunk, azaz tegnap az első (de nem az utolsó :) meccsen, ráadásul a Wembley-ben. Ilyen stadionokba érdemes meccsre járni, csak azt tudom ajánlani mindenkinek, hogy nézze meg! Egy Anglia-Portugália u21-es meccset néztünk meg, 2:0-ra nyertek az angolok és kijutottak a jövő évi Európa bajnokságra. Ahhoz képest, hogy egy utánpótlás válogatott meccs volt, azért 27730-an kint voltak + mi ketten :) És a meccs örömére, ma esett is az eső, de a nézőtér fedett, így ez nem volt baj. Az ajándék esernyőnket végre használtuk, jól működik! Ma nem nagyon történt más érdekesség, továbbra is járunk angol órára, az olvasás már egyre jobban megy (a metrón az újságokat mindig olvasgatom), a beszéd még nem annyira, de azért az is alakul!

Nő a Wembley-ben

Igen, igen, nagy élmény volt a Wembley, örülök, hogy én is elmentem megnézni ezt a meccset Imivel. Mondjuk az én figyelmemet a meccsen kívül egy csomó minden más is lekötötte. Nagyon jó volt a hangulat, annak ellenére, hogy közel sem voltunk a teltházhoz, őrült sokan voltak. Nem volt külön angol és portugál szektor, ez érdekes volt, de nem is láttunk semmiféle összetűzést a szurkolók között. Nagyon sok gyerek is volt, például egy 5-6 éves kislány apukájával jött meccset nézni. :)

A meccset sokkal nehezebb volt így élőben követni, mert nehéz átlátni az egész pályát, nem mehettünk olyan közel, mint a kamera, és csak néha (pl. a góloknál) volt visszajátszás a kivetítőn. Az első félidőben kicsit untam magam, de gondolom a többi néző is, mert elkezdtünk hullámozni. :) Aztán felpörögtek az események, hipp-hopp lett egy gól, és vége is lett az első félidőnek. A második már gyorsan telt, akkor mondjuk én már inkább a körülöttünk levőket figyeltem. Kissrác mellettem ritmusra verte a pléh falat, mindenki énekelt, szurkolt.

Remélem, megyünk még ennél nagyobb meccsekre is. :)

2008. szeptember 4., csütörtök

udvar

Ma két dolog történt velem először London- ban. Voltam egy állás- interjún és eláztam reggel. Egyik sem tartott túl sokáig. Az eső azért, mert amilyen gyorsan jött, el is állt. Az állásinterjú (piackutató cég keresett magyarul beszélő munkatársat) pedig azért, mert a magyar mellett angolul is kellett volna beszélni, ami nem olyan meglepő itt Londonban, de ez még nem igazán ment. Így angolosan távoztam. :), angolórára!

Hogy Mikinek válaszoljak a másik kérdésére, ez a kép is Zsuzsi LUMIX TZ3-as gépével készült. Eddig a jó időnek köszönhetően megtehettük, hogy így szárítottuk a ruháinkat. Reméljük, nem utoljára.

Suli után elmentünk Hendon-ba lakást nézni. Két kis stúdiót láttunk is, de nem annyira nyerte meg a tetszésünket. Még nem dőlt el, hogy egy barátunkkal költözünk 3 szobás lakásba, vagy ketten egy stúdióba. Mindkét fajta lakást keresünk egyelőre.

Nagyon szomorú vagyok, hogy a filmes játékunkra (lásd "kép riport" című bejegyzés) még csak egy megfejtés érkezett. Még két napotok van arra, hogy próbálkozzatok a helyes válasszal. "The winner takes it all"

újabb csütörtök reggel

A házban valami baj volt az internettel, így aztán nem csak a Blogot nem tudtuk folytatni, de még állást keresni sem tudtunk tegnap este. Én mindenesetre ma reggel már sokmindent bepótoltam, jópár helyre elküldtem az önéletrajzom, Imi meg készül az első interjújára. Ami miatt persze én jobban izgulok, mint ő. :)

Nekem ma lesz az utolsó előtti angol órám, már egész jól megy, sőt, már álmodtam is olyat, hogy angolul beszélek. Az angolokat simán megértem, de a kínaiakkal, japánokkal, törökökkel, stb. már akad némi gondom. Ezzel Imi is így van kb. Talán ez a legnehezebb itt, hogy annyiféle ember annyiféle angol nyelven beszél, hogy egyeseket tényleg nagyon nehéz megérteni.

2008. szeptember 2., kedd

NI number és egyéb izgalmak

Ma igazán mozgalmas napunk volt, de nem kell megijedni, nem azért izgultunk, mert nagy összegeket kockáz- tattunk a fogadó irodákban (amit itt minden sarkon lehet találni), csak sok tennivalónk akadt. A suliban csak az óra első felére tudtunk bemenni (az első 1,5 órára), mert du. 3 órára interjú időpontunk volt NI number (TAJ szám) igénylés miatt. Persze én stresszeltem ezerrel, Imi meg nyugodt volt, ez mindig így szokott lenni. Végül persze kiderült, hogy nem volt okunk az aggodalomra, gyakorlatilag csak az adatainkat írták fel (Anyu, már a Te neved is szerepel a nyilvántartásukban! :) ). Ezt követően Imit még 2 lehetséges munkahelyről felhívták, az egyikhez csütörtökön megy is interjúra, a másik meg valami bemutatkozó anyagot küldött neki. (Nálam ma (is) csend volt munka ügyben, de sebaj, majd holnaptól újra kicsit belehúzok.)

Végül pedig Lukival találkoztunk, és lakásokat néztünk a neten, holnap meg körbe is nézünk azon a környéken, amit kinéztünk magunknak. Ja, és hogy el ne feledjem, Lukiéknál kaptunk vacsit, egy csupor mézet és Imi még pókerezett is. Nem volt nagy szerencséje, de én nem sajnálom, így majd legalább másban annál nagyobb lesz... :)

2008. szeptember 1., hétfő

Thank you for your contribution!

Ahogy egyre több bejegy- zésünk kerül fel a Blogra, egyre többen írjátok, hogy rend- szeresen nézitek, és tetszik. :) Kösziköszi! És külön köszönjük azoknak is, akik megjegyzéseikkel járulnak hozzá a Blog "színesítéséhez".

A főzős bejegyzésemre eddig 3 (vagy inkább 2,5) megjegyzést kaptunk. Az egyik receptet (Dorka paradicsomos tésztáját) múlt héten meg is főztem, nagyon fincsi volt. A gombát sajna Imi nem szereti, ezért Györgyi receptjét még nem használtam fel, de ha vendégeink jönnek, remélem, tudom hasznosítani. :) Virslit pedig eddig minden héten ettünk, de nem magában, hanem általában főzelékhez feltétnek. Mondjuk itt nem túl nagy a virsli-választék, van belőle "sima", meg "Jumbo". Ellenben van sokféle sausage, amivel eddig nem sikerült megbarátkoznunk (bár az ismerkedést már elkezdtük). Szóval köszi a recepteket, várom, hátha még vannak másnak is jó ötletei. :)

A tegnapi rejtvényünkre eddig csak 1 megoldás érkezett, ami nem rossz, de mi nem erre gondoltunk. Ha szombat éjfélig nem érkezik meg a helyes megfejtés, Mészit kiáltjuk ki nyertesnek, és ő kapja a képeslapot. :)

Szóval hajrá, írjatok Ti is!