Ez az oldal azért jött létre, hogy elmondjuk mi történik itt velünk Londonban, és főleg azért, hogy ne kelljen ugyanazt húszszor leírnunk :) Én (Imi) a duck-pond nevet szerettem volna adni a blogunknak, csak az már foglalt volt :(, így ezt találtuk ki. Reméljük idővel annyi olvasónk lesz, hogy támogatókat is találunk és nem kell dolgoznunk! Csak utazgatunk Angliában és szerte a világon :)

2008. szeptember 16., kedd

Közvélemény kutatás jobbra!

Üdvözlünk minden kedves olvasót! Sokan mondtá- tok, hogy olvassátok a blogot. Arra gondol- tunk, hogy csinálunk egy közvélemény kutatást arról tetszik-e nektek, amit csinálunk. Két kérdést is feltettünk: az első általánosan az egész blogra vonatkozik (szöveg, képek, bejegyzések gyakorisága, tartalom egyszóval minden, ami tetszhet rajta vagy nem), a második pedig csak a képekre. Szeptember végéig lehet szavazni. Mindenki név nélkül voksol, úgyhogy bátran mondjatok véleményt! Később tervezünk újabb kérdéseket is.

A múlt heti vizsgám sikerült a nyelviskolában, így mostmár upper-intermediate csoportba járok. Két csoport is indult, kipróbáltam mindkettőt. A hétfői tanár mellett döntöttem, aki egyébként chilei és amerikai angolt beszél. De ez engem nem nagyon zavar, majd ha már tökéletesen beszélem az amerikai angolt, akkor ráérek a kiejtésemen javítgatni :)

Folytatom az írást, csak épp ki kellet egy kis (Zsuzsi szerint óriási) pókot üldözni a szobából :)
Amig én suliban voltam Zsuzsi jelentkezett egy csomó lakberendezős állásra. Estefelé pedig hivta egy ügynökség (bár ez nem a lakberendezés kapcsán), hogy csütörtökön menjen be hozzájuk interjúra. Más fontos esemény ma nem történt.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Sziasztok!

Nekünk nagyon tetszik a blog, olvassuk folyamatosan, a képek jók, mehet több erotika!!

Info: NEM SZABADULTOK TŐLÜNK!!!
Október 24-én pénteken délután érkezünk, Niki, Gyula, Zoli, Eszti és Attila(én). Lutonra érkezünk, vonattal megyünk be. Majd ha meg lesz az újabb címetek, azt kérnénk, hogy odataláljunk.
Vasárnap hajnalig bulizhatunk, sétálhatunk, fotozhatunk ha nektek is jó.
Várjuk az újabb témákat, minden jót.

Eszti és attila