Ez az oldal azért jött létre, hogy elmondjuk mi történik itt velünk Londonban, és főleg azért, hogy ne kelljen ugyanazt húszszor leírnunk :) Én (Imi) a duck-pond nevet szerettem volna adni a blogunknak, csak az már foglalt volt :(, így ezt találtuk ki. Reméljük idővel annyi olvasónk lesz, hogy támogatókat is találunk és nem kell dolgoznunk! Csak utazgatunk Angliában és szerte a világon :)

2008. szeptember 6., szombat

Nő a Wembley-ben

Igen, igen, nagy élmény volt a Wembley, örülök, hogy én is elmentem megnézni ezt a meccset Imivel. Mondjuk az én figyelmemet a meccsen kívül egy csomó minden más is lekötötte. Nagyon jó volt a hangulat, annak ellenére, hogy közel sem voltunk a teltházhoz, őrült sokan voltak. Nem volt külön angol és portugál szektor, ez érdekes volt, de nem is láttunk semmiféle összetűzést a szurkolók között. Nagyon sok gyerek is volt, például egy 5-6 éves kislány apukájával jött meccset nézni. :)

A meccset sokkal nehezebb volt így élőben követni, mert nehéz átlátni az egész pályát, nem mehettünk olyan közel, mint a kamera, és csak néha (pl. a góloknál) volt visszajátszás a kivetítőn. Az első félidőben kicsit untam magam, de gondolom a többi néző is, mert elkezdtünk hullámozni. :) Aztán felpörögtek az események, hipp-hopp lett egy gól, és vége is lett az első félidőnek. A második már gyorsan telt, akkor mondjuk én már inkább a körülöttünk levőket figyeltem. Kissrác mellettem ritmusra verte a pléh falat, mindenki énekelt, szurkolt.

Remélem, megyünk még ennél nagyobb meccsekre is. :)

Nincsenek megjegyzések: