Ez az oldal azért jött létre, hogy elmondjuk mi történik itt velünk Londonban, és főleg azért, hogy ne kelljen ugyanazt húszszor leírnunk :) Én (Imi) a duck-pond nevet szerettem volna adni a blogunknak, csak az már foglalt volt :(, így ezt találtuk ki. Reméljük idővel annyi olvasónk lesz, hogy támogatókat is találunk és nem kell dolgoznunk! Csak utazgatunk Angliában és szerte a világon :)
2008. augusztus 22., péntek
Első angol óra
Ma voltam (Zsuzsi) először angol nyelvsuliban próba-órán. Elég érdekesen sikerült, mert a tanárnak akihez járni fogok, holnap lesz a szülinapja, ezért a diákjai felköszöntötték, activityztünk egy keveset, aztán meg kimentünk egy pubba sörözni. Heineken-t ittam, Imi azt mondta, ez gáz, de majd idővel megismerjük az angol söröket is. Jó kis nemzetközi csoportba kerültem, vannak törökök, oroszok, brazil, kínai, lengyel, francia diákok is. :)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése