Ez az oldal azért jött létre, hogy elmondjuk mi történik itt velünk Londonban, és főleg azért, hogy ne kelljen ugyanazt húszszor leírnunk :) Én (Imi) a duck-pond nevet szerettem volna adni a blogunknak, csak az már foglalt volt :(, így ezt találtuk ki. Reméljük idővel annyi olvasónk lesz, hogy támogatókat is találunk és nem kell dolgoznunk! Csak utazgatunk Angliában és szerte a világon :)

2008. október 4., szombat

hétvége


Nem írtunk tegnap, mert nem történt semmi érdekes velünk. Csütörtö- kön munka- ügyben mindkét cégnél végül azt mondták, hogy az ügyfél válaszára várnak, azóta nem hívtak. Majd jövő héten.
Ma viszont néztünk szállást, és találtunk egy elég szimpatikus szobát délen, 2 metró megállóra a London Bridge-től. Még holnap felhívunk pár főbérlőt, ha lehet, megnézünk pár szobát, aztán ha nem találunk itt a környéken legalább olyan jó helyet, mint ez volt, akkor valószínűleg kivesszük ezt, és jövő vasárnap költözünk - megint :).

Egyébként jól vagyunk. Tegnap főztem paradicsomos húsgombócot, ami miatt elég nagy stresszben voltam, mert Imi nagyon szereti, de csak úgy, ahogy a Nagymama csinálta. Szerencsére egész jól sikerült nekem is, bár nem lett pont olyan, mint a Nagyié, azért finom volt - Imi szerint. :)

A képet, amit itt láthattok, Imi készítette aznap hajnalban, amikor hazarepültem, a Parlament épületéről. Otthon pedig megtanultam erről az alkotásról, hogy a historizmus korában épült - a XIX. század közepén - és az építész feladata az volt, hogy neogót stílusban tervezze meg az angol Parlamentet. Ha hazamegyünk, kikérdezzük!

Nincsenek megjegyzések: