Ez az oldal azért jött létre, hogy elmondjuk mi történik itt velünk Londonban, és főleg azért, hogy ne kelljen ugyanazt húszszor leírnunk :) Én (Imi) a duck-pond nevet szerettem volna adni a blogunknak, csak az már foglalt volt :(, így ezt találtuk ki. Reméljük idővel annyi olvasónk lesz, hogy támogatókat is találunk és nem kell dolgoznunk! Csak utazgatunk Angliában és szerte a világon :)

2008. december 4., csütörtök

100 * SZÁZ * HUNDRED * C

Ez itt a századik bejegyzésünk!!!! Nem semmi, lassan könyvet adhatnánk ki londoni élményeinkből, amik egyébként egyre inkább a végükhöz közelednek. Többeknek mondtuk már, de most akkor itt is közhírré tétetik: megvettük a végleges hazafele jegyünket, azaz miután december 31-én még visszajövünk egy szilveszteri bulira, január 5-én már összes motyónkkal együtt hagyjuk el az Egyesült Királyságot. Okokról részletesen majd inkább személyesen, itt röviden, tömören annyit, hogy "Mindenhol jó, de legjobb otthon!"

A terveknek megfelelően városnézéssel, vagyis talán inkább múzeum látogatással töltöttük az elmúlt két napunkat. Láttuk a World Press Photo kiállítást a Royal Festival Hall-ban, voltunk a British Museum-ban, a National Gallery-ben és a National Portrait Gallery-ben is. A National Gallery-ben Imi megmutatta nekem azokat a festményeket, amiket legszívesebben nézegetett olyankor, amikor szünetre küldték munkából. A nagy kedvenc Guido Reni: Európa megerőszakolása (Imi nem tudta, hogy ez a címe, nem értette a "rape" szót). A kép élőben egyébként sokkal szebb, gyertek el és nézzétek meg!

Ma betévedtünk a St. Martin in the Fields-be is, ahol éppen egy előadás próbáját csíptük el. :) Utána a Trafalgar téren vártuk a londoni karácsonyfa kivilágítását, de az ünnepség annyira elhúzódott, hogy végül a hideg miatt nem vártuk meg a végét.

Így a századik bejegyzésben talán nem baj az sem, ha kicsit értékeljük magát a blogot is. A célunk az volt, hogy valamiféle kommunikációs felületet teremtsünk. Ez egyik irányban működött is, igyekeztünk rendszeresen írni és a visszajelzéseitekből azt szűrtük le, hogy viszonylag sokan és rendszeresen olvastátok, olvassátok. A felénk irányuló kommunikációra talán nem a blog a legjobb eszköz, és nem is működött túl intenzíven ez a része. Például mostanában is alig kaptunk egy-egy megjegyzést az írásainkhoz. :(((( Persze, aki akarta, használta, aki nem akarta, írt e-mailt vagy keresett minket skype-on.

A naplóíráshoz egyébként mi hozzászoktunk, és valószínűleg folytatjuk majd otthon is. :) Hogy pontosan milyen formában, az majd kiderül...

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

én kifejezetten szerettem olvasni, és ha folytatjátok, azt is fogom! és várom a személyes beszámolót, remélem, nem kudarcként élitek meg! puszi Eszter