Ez az oldal azért jött létre, hogy elmondjuk mi történik itt velünk Londonban, és főleg azért, hogy ne kelljen ugyanazt húszszor leírnunk :) Én (Imi) a duck-pond nevet szerettem volna adni a blogunknak, csak az már foglalt volt :(, így ezt találtuk ki. Reméljük idővel annyi olvasónk lesz, hogy támogatókat is találunk és nem kell dolgoznunk! Csak utazgatunk Angliában és szerte a világon :)

2008. október 15., szerda

Belépő a vendéglátóiparba...

Sokminden történt, mióta legutóbb hírt adtunk magunkról. Vegyük csak sorra:

Kezdjük belakni az új szállásunkat. Már használtuk a mosógépet, a szárítógépet, sőt, már főztem is itt. Bevásárolni itt Tesco-ba járunk, ugyanolyan ez is, mint a többi itteni szupermarket.

Tegnap Imi a fotósklubbal egy kiállításon járt, sokat még nekem sem beszélt róla, azt hiszem, nem volt túl nagy élmény.

Utána találkoztunk Kocsis Zsuzsival a Covent Garden-ben, megittunk fejenként 1,5 sört és beszélgettünk sokat. Főleg a kávéfőző-szendvicskészítő mesterség fortélyairól, merthogy Zsuzsi révén jelentkeztem egy ügynökséghez, akik vendéglátó helyekre helyeznek el ideiglenes pozíciókba embereket. Az a jó benne, hogy nem jár sok kötöttséggel (akármelyik nap azt mondhatom, hogy nem akarok többet dolgozni náluk - és másnap már nem is kell mennem), mégis keresek némi pénzt. Ráadásul kérhetem, hogy nappali, hétköznapi munkákra osszanak be (irodaházakba, szendvicsbárokba).
Ma már be is regisztráltak, sőt elvégeztem egy "élelmiszer- és egészség-biztonsági tanfolyamot", amiről még bizonyítványt is kapok! Van igazolványom, és holnap veszek munkaruhát is (kényelmes fekete cipő, fekete és fehér ingek) valami olcsó helyen, mert az a veszély fenyeget, hogy nemsokára dolgozni is fogok. :) Közben persze tovább keresek "rendes", projekt-menedzsmentes munkát is, és a lakberendezők helyi szakmai szervezetének honlapjáról legyűjtöttem azoknak a stúdióknak a címét, ahova jövő héten telefonálni és bemutatkozó anyagot küldeni szeretnék (ezt a csomagot is össze kell még raknom).

Közben pedig Iminél is zajlanak az események. Tegnap-tegnapelőtt elküldtük pár helyre a jelentkezését, elsősorban konyhai kisegítős pozíciókra. Holnap reggel megy is egy étterembe próbamunkára (!), utána pedig fel kell hívnia egy másikat, hogy egyeztesse velük, mikor mehet hozzájuk interjúra/ próbamunkára. Az előbbi étterem eléggé kint van Dél-Londonban, de igazi angol hely, a másik pedig egy olasz ristorante, a Notting Hill Gate környékén.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Jó hírek, csak ilyeneket és még jobbakat! :)

Sok sikert!

Üdv:
p.