Ez az oldal azért jött létre, hogy elmondjuk mi történik itt velünk Londonban, és főleg azért, hogy ne kelljen ugyanazt húszszor leírnunk :) Én (Imi) a duck-pond nevet szerettem volna adni a blogunknak, csak az már foglalt volt :(, így ezt találtuk ki. Reméljük idővel annyi olvasónk lesz, hogy támogatókat is találunk és nem kell dolgoznunk! Csak utazgatunk Angliában és szerte a világon :)

2008. október 17., péntek

konyhai tapasztalatok

Először egy kis játék, ennek a képnek (jobbra) a biciklista címet adtam, a kérdés az, hogy miért? Remélem lesznek megjegyzések és helyes válasz is akad.
A képet egyébként még kedden csináltam, amikor egy fotó kiállításra menetem és nem találtam a helyet. Ezért fényképeztem le az utcasarkot bizonyítékként, hogy ott jártam. Végül csak sikerült megtalálni a Cynthia Corbet Gallery-t itt volt Tom Leigton-nak a kiállítása, amire kaptam a meghívót. A képeit a honlapján meg lehet nézni, az ötlet nem rossz, de nekem egy kicsit unalmas volt, még úgy is, hogy ott csak pár kép volt kiállítva.

Ami a munka keresést illeti, tegnap (csütörtök) voltam egy angol étteremben reggel fél 9-től fél 1-ig próbamunkán (pakoltunk, takarítottunk, mosogattunk) "nagyszerű" volt! Egy fekete fickóval dolgoztam - a nevét sajnos nem tudtam megjegyezni - , aki úgy tudta kimondani a 'juice' szót, hogy háromszor kellett visszakérdeznem miröl is van szó :) Azt mondták hétfőn felhívnak, hogy mehetek-e.
Ma (péntek) pedig voltam egy olasz étterembe Chelsea-ben. A séffel beszéltem pár szót. Itt is a szokásos mosogatás, takarítás várna rám (az étterem nem olyan nagy, mert főként elvitelre csinálják az ételeket), a séf megpróbált elrettenteni a munkától, hogy nagyon sokat kell dolgozni. De nem sikerült neki, végül abban maradtunk, hogy vasárnap bemegyek próbamunkára 11-13-ig.
Itt sokkal szimpatikusabb volt a személyzet meg az étterem is a környékről nem is beszélve, London egyik legjobb része, szerintem itt a legnagyobb az egy főre eső Porsche-ék száma :)

Szóval gyűjtöm a konyhai tapasztalatokat, aztán előbb-utóbb csak fölvesznek valahova (talán már vasárnap :)

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hahó! Egy hét múlva ilyenkor remélem valami nagyon jó helyen fogunk ülni Veletek! Én már eléggé izgalomban vagyok! Várom az indulást, gondolom a Többiek is.
Én drukkolok Imi, hogy az olasz étteremben jöjjön össze a meló. Nem csak azért, mert elfogult vagyok mindennel ami olasz, hanem mert a másik helyről amit írtál elég kiábrándító.
A képpel kapcsolatban mintha a két fa között suhanna valami...