Ez az oldal azért jött létre, hogy elmondjuk mi történik itt velünk Londonban, és főleg azért, hogy ne kelljen ugyanazt húszszor leírnunk :) Én (Imi) a duck-pond nevet szerettem volna adni a blogunknak, csak az már foglalt volt :(, így ezt találtuk ki. Reméljük idővel annyi olvasónk lesz, hogy támogatókat is találunk és nem kell dolgoznunk! Csak utazgatunk Angliában és szerte a világon :)

2008. november 26., szerda

Arsenal - Dinamo Kijev 1:0

Újra sikerült kijutnom egy futball mérkőzés- re, tegnap Erikkel az Arsenal - Dinamo Kijev BL meccset néztük meg. Erik (ő készítette a fotót) Lukiékkal lakik egy házban, ahol először laktunk. Ő egyébként Franciaországban nőtt fel, de élt 3 évig nálunk is, így magyarul is jól beszél.
Sajnos tegnap kicsit lebetegedtem, de azért a meccset nem hagytam volna ki :), 13 év után újra élőben hallhattam, ahogy felcsendülnek a Bajnokok Ligája dallamai. Bár azt el kell, hogy ismerjem ez nem volt akkora élmény mint az első (Ferencváros-AFC Ajax). Hogy ki is volt az az Ajax, aki ellen a Fradi játszott akkor. És még egy kis meglepetés, hollandul tudók előnyben :), akinek a szurkolói érzelmeit sérti ez a videó, attól előre is elnézést kérek.

A fociról jut eszembe Maradona lett Argentina új szövetségi kapitánya. Én szurkolok neki, majd meglátjuk mi lesz. Addig is egy kis múlt idéző a focit kedvelőknek.

Azért, hogy ne csak a fociról legyen szó másról is írok. Ma mivel kicsit még beteg vagyok itthon feküdtem egész nap és megnéztem egy újabb Zárorát, ahol egy dramaturggal beszélgettek. Ebben a műsorban hallottam egy haiku-t, amit most itt is közzé teszek nektek:

Főhajtás a dramaturg nyomorúsága előtt

Bele-él-hal, hogy
nászukat tegye szebbé
— s Ő sosem élvez.

Hát ilyen az élet :)
Egyébként jól vagyunk, Zsuzsi épp most jött hazza a jógáról és itt pörög mellettem :)
Szép napot mindenkinek!!!

Nincsenek megjegyzések: