Ez az oldal azért jött létre, hogy elmondjuk mi történik itt velünk Londonban, és főleg azért, hogy ne kelljen ugyanazt húszszor leírnunk :) Én (Imi) a duck-pond nevet szerettem volna adni a blogunknak, csak az már foglalt volt :(, így ezt találtuk ki. Reméljük idővel annyi olvasónk lesz, hogy támogatókat is találunk és nem kell dolgoznunk! Csak utazgatunk Angliában és szerte a világon :)

2008. november 8., szombat

Arsenal - Manchester United 2:1

A mai nap első fele lustálko- dással telt. Egész délelőtt elég erősen esett az eső, így nem mozdul- tunk ki. Helyette Híradót néztünk, és a Beugró tegnap esti adását. Jó, hogy lehet az mtv-t neten "fogni", így legalább értesülünk kicsit az otthoni helyzetről.

12:45-kor Arsenal - Manchester United bajnoki meccs kezdődött, aminek az első félidejét (a zord időjárásra tekintettel) egy közeli kocsmában, az Ádám és Évában néztük meg (Attila, te biztos emlékszel a helyre :)))). Klasszak ezek az itteni pub-ok, itt pédául van egy kutya, amelyik csak úgy mászkál a vendégek között, és a meccsre 8-10 éves kisfiúk is eljöttek apukájukkal. Persze azért itt is megvannak az "egyszerűbb" elemek is, volt egy fickó, aki melegítőben, folyamatosan a gatyájában turkálva, néha agresszíven ordítozva nézte a játékot. Na, ő is egy törzsvendég.

Nekem nem is nagyon volt kedvem őt hallgatni a második félidőben is, így szünetben átmentünk a London Bridge-hez, az "Old King's Head" nevű pub-ba (Attiláék szerintem erre is emlékeznek :)))). Itt sikerült az első percben beégnem a csapos előtt, mert - tekintettel arra, hogy az előző helyen már 1-1 pintet megittunk Imivel - megpróbáltam, hátha kaphatunk egy teát. Hát, azt a fejet kellett volna lefotózni, amit a csapos vágott! Azt a választ kaptam, hogy a sarkon van egy teázó, menjek oda teázni. Mivel azonban a meccset ott nem adták, kértem inkább 2-szer 1/2 pint Foster's-t. Ez a hely egyébként tele volt, Arsenal és Manchester United szurkolók békésen álldogáltak egymás mellett, csak akkor lehetett kideríteni ki melyik csapatnak drukkol, amikor egy-egy helyzetnél felhördült a pub közönségének egyik vagy másik fele. Az volt még vicces, hogy a WC ajtó felett is lógott egy képernyő, így amikor onnan visszajöttem, benyitva a kocsmába vagy 30-an álltak velem szemben. :)))))

Nade hogy a meccsről is írjak: izgalmas volt (még nekem is), végig hajtottak a játékosok. Ennek meg is lett az eredménye, összesen 3 gól született. Nekem kb. ennyi a lényeg. :)

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Sziasztok!

Hát igen, Ádám és Éva Pub, felejthetetlen hely, az ásító csaposlány és az 5 Font min fogyasztás meccs esetén.
Képzeljétek, szombat este pókerpartyn voltunk Esztivel, 3 párral találkoztunk a Főiskoláról, lehet emlékeztek rájuk, Eszti, Zsófi, Ági és a férjek.
3 órát nyomtuk, a tét egy eredeti francia pezsgő volt és megnyertük. Játék közben volt egy dáma pókerem illetve a végén amikor az utolsó körben all innel kockáztattam, bejött egy sor a végére és nyertem.
Nagyon jó ez a móka, de gondolom csak a kezdők szerencséje volt itt is mint Zsuzsinak a múltkor.
Zsuzsi, majd játszanunk kell együtt, meglátjuk hogy áll a szerencse.
Minden jót

Attila